Tuggyák.e, én olvasok es, kicsit héjányoson, de azé olvasok, no.
Miko’ menyek hazafelé a korcsomábó’, há megolvasom a kapukot. A huszonhetedik a mijénk. Osztán vót, hogy eccé-keccör belévétöttem. Megértik magik, me há érthető es, a korcsomába csak a korcsomáros tud számolni, nekünk nem taniccsa. Sosztán a huszonizé nagy szám es.
De nagy baj azé nem történt osztég soha, me’ ahova bémentem, onnan kivezettek, s rejaállittottak esmen a zútra, mint a vánglit a sínre. Még eddig – köztünk maratt szó legyen – feszt hazaértem.
Ej, de hogy megörvendött neköm az én jó édösanyám feszt. Ne tuggyák meg, mint aratás előtt a jégessőnek.
No, há ott hagyám abba, hogy olvasok es. S boncolok, mint ez az izé, a boncos, a hidegsebész. Megboncolom a betűt, mint a purdé a tetűt. Me’ há azokot es megolvasom, ha vagynak.
De akko olvasok osztán igazán, amiko a bonc a borró’ szól! Na, lám, avval kezdi: török.
Hogy-hogy török? Há’ nekik tilcsa a vallásik, embör. A mohamedányoknak nem szabad borinnya, s disznyóhúst se enni. Mongyuk kár es vóna nekik a francba. De ez a szótáros biztoson valahol a kamijonparkolóba írta a szótárt, me’ ott vannak törökök.
Na, de hadlám tovébb: a gyök bor, bar, bár, ber, bér, bir, bír, bor stb. Ezt itt nem értöm, me nem gyükérbő csinájják a bort, há a bogyóbó. Tovébb: erő kifejezői. Micsoda? Erő? Má’ akinek nem viszi el még azt es ami vót addég. Lássák, mit írt oda ez az izé, a szófojtó? A bor a bar, bár bér, bír stb. Mosmá’ a bor barbár, vaj a bárba a bor? Hukk! Bír, ki bír, me’ ha valaki, akko’ én bírom. A stb., na, asz nem tom mija. Azt én nem ittam még. De bort bárba’ bérbe bírtam dögivel.
De ne tuggyák meg, hogy osztán mijen bátor szokok lenni én a bortó’! Ajjaj. Má’ addég, amíg fel nem borúlok tőle. Me’ há’ ne felejcsem el, eccé eccé megháborittott, gaborgyás lettem, kóboroltam esszevissza.
Azt írja, hogy a borbéj, a bordéj egy evvel a gyökkel indul. A borbéj el es hiszöm, me az ojan részög sokszor, hogy a zorrán támaszkodik.
De mi a bordéj?
Oszán valaki megsuttintotta, hogy Julis a szomszédlejány bordéjba dolgozik, s hogy erőst jól viszi. Monták es, hogy benn a városba mijen hejjön van. Gondotam, eccé bémenyek, hallám mijen bor vagyon ott, ha má bordéj.
Na, megreszkéroztam, bémentem. Kerestem Julist, me, há ugye őt üsmeröm. De osztán mikor megláttam a lejányokot, embör! Ajjaj! Há, tuggyák-e, azok nem valának valami vastagon őtözve. Biztoson ez a kötelező munkavédelmi gúnya. Na’ attó a gúnyátó elborult az a csepp eszöm es, amit a bor meghagyott vót. Kérdöztem es, hogy munka közbe így vannak őtözve?Há így szógálnak fel? Aszongya a zegyik, hogy munka közbe még azt es levetik. Há má keztem sajnálni Julist.
Osztán jő egy cifra naccsága, kivót festve, mint egy ortodox támplom. Kérdi, mit akarok? Mondom: Julist keresöm. S mi akar vele? Mondom, jöttem borinnya. Aszongya,, itt nem árulnak bort, annyira nincsenek lesüjjedve, hogy italt árujjanak. Me, hogy e tisztösségös ház. Erre kérdöm:
– Há e nem a bordéj?
Osztán bémutatkoztak. Ojan kiszógálás vót, hogy én ki se kelle jöjjek. Két legény abba a hejdötös hejtös hejbe megfogott, a lejányok csak neztek, s úgy kihajittottak, hogy a lábam se érte a fődet.
Na, me Gyuri. Kellett neköd idejönni borinnya.
Künn, miko’ fődet értem, az orromon megtámaszkottam, má’ a jó egyensújjozás végett.
Nem emlékszöm tovébb mi vót, de reggerre má’ otthon vótam. Asz kérdözte az én drága jó édösanyám:
– Fijam, há má’ egy hónapja nem vót esső, hol sároztad így essze magadot?
Há’ erre megneztem a gúnyámot. Aztaaa! Há’ ojan vótam, mint egy téglavető cigán. Mondom neki:
– Édösanyám, sár örökké van, csak eppe’ meg kell keresni.