A BIBLIA első könyvei az ősi nyelven írattak, amelynek egyenes ági vonalán a mai magyar nyelv áll. Tehát mondhatnánk azt, hogy magyarul. A szumér nyelv nem az ősi nyelv, hanem egy leágazás, az arám szintén.
Ezt a hivatalos írástudók így nem ismerik el, de a személynevek, városok, hegyek, folyók nevei ezt igazolják.
Az összes név, amit oly előszeretettel mondanak hébernek, mind, mind magyar nyelven fejthető meg.
A Biblia hordozza a legtöbb bizonyítékot a mai magyar nyelv ősi eredetére vonatkozóan.
A Biblia teljes, ami nincs benne, nem került bele, arra nincs szükség, amire szükség van, az benne található. A többi fölösleges okoskodás, szélmalomharc az okok okozatok ellen.
A HÉBER szó kevert, HABARt jelentésű.
Ha a HEBREW alakot vesszük a BR hangcsoport – EBRE – mind kevert jelentésű szavak értelemadó eleme.
Ilyenek: abrak, ábra, abroncs, abrosz, babrál, bronz, fabrikál, göbre, ibrik, kobra, zebra stb.
Tehát a héber nyelv más nyelvekkel keveredett, kevert nyelv, nem őseredeti nyelv!
A Biblia könyveit a babiloni fogság után írták át a kialakult héber nyelvre, és persze a nevek is módosultak, de komoly elemzéssel rá lehet lelni az eredeti alakra is. A baj az, hogy a mai magyar nyelvből kiesett kb. 30%-nyi ősnyelvi alapszó hiánya gátolja némelyik megfejtését.
Minden név, megnevezés három névadó jellemző nyomán alakult ki, rögzült meg. A Bibliában található neveknek csak az ősnyelv egyenes ági utódnyelvén, a mai magyar nyelven találhatók meg a névadó jellemzői.
Az Éva, Zsuzsanna, Anna, Sára, Erzsébet, Eszter, Mária, Háda, Czilla, Cippóra stb. vagy Ádám, Kan, Ábel (Béla), Tubálkan, Noé, Jáfet, Ábrahám (rabonbán), Jákób, Efraim, József, Mózes, Áron, Szál (Saul), Dávid stb. mind-mind magyar nyelven adott nevek, s mindannyi magyarul bontható, fejthető meg.
Jeruzsálem, Jerikó, Damaszkusz, Arad, Sódoma (só domb), Hebron stb.
Vagy Megiddó hegy és folyó, Jordán folyó, Kishon patak, és lehet sorolni tovább.
Ez nem azt jelenti, hogy a magyarok most ezzel döngethetik a mellüket.
Nem, mert a nyelv nem saját érdem, nem a nép alkotta meg magának – ADATOTT –, de jó tudatában lenni, és aszerint viselkedni, ahogyan egy ősi, a legősibb nyelvet beszélő néphez illik. S főként, tisztelettel lenni az iránt, akitől kapta.