Minden embernek esélye van az életben átélt keserű kudarcai, lélekemelő sikerei sodrában érlelődni. Így a történelmi tisztánlátás is érési folyamat következménye. Letisztulnak az események mozzanatainak képei, ezek nyomán tisztul az előrelátás, rugalmasabb lesz a következtetőképesség, könnyebbé válik a dolgok megítélése, bölcsebbé lesz az ember. Így értem be én is. Alaptermészetemmé vált a mély igazságérzet, és ebből eredő, hogy utálom a hazudozást.
Egyebek mellett a történelmi és a nyelvészeti szóeredeztető írásokban lévő hazudozásokat, mellébeszéléseket is.
A történészek jelentős része az ókorban is gazdáját hősként feltüntetve, dicsőítve, annak kedvére hazudva írta krónikáit. Érthető, hiszen ura asztalánál hízott. Ebből következik, hogy a mai történészek által felhasználható ősi kútforrások némelyike – enyhén szólva – nem teljesen megbízható.
Csak a független, kívülálló krónikás beszélt, írt igazat.
Az utóbbi kétszáz évben alig lelni hiteles, valós tényeket rögzítő történelmi leírást. Majdnem minden történész simlisen hazudja saját nemzete történelmét, s kora uralkodó politikai tényezőinek kedvére, parancsára ír.
A világháborúk vérgőzös eseményeinek irányítói, győztesei íratták, és erőltették rá minden népre az összes események általuk íratott változatát, magukat tisztára mosakodva, a vesztesekre kenvén, hárítván minden ártatlanul kiontott vért, Isten és emberiség ellen elkövetett bűnt, becstelenséget, mélyen hallgatva a sajátjaikról.
Tisztelet a kevés – mellőzött, félresöpört, elnémított – kivételnek.
Magyar részen némely történész saját maga tette hiteltelenné életművét. Például Bartha Antal: A IX – X. századi Magyar Társadalom c. könyve 122. oldalán (1973) ezt írja: „A magyar hordák megtelepedése ezen az akkor igen ritka népességű, mondhatni teljesen üres területen.” (Kárpát-medence).
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Glatz Ferenc: A magyarok krónikája című életművében írta: „Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció… görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el… „
Tehát: „hordák”, ezt írják őseikről, azaz – valljuk be – nem az ő őseik, hisz felmenőik révén egyikük sem mélyen tudatosan gyökerezett abban a népben, amelynek történelméről – háttéri erők ösztönzésére, saját bensőjéből fakadó jelzőkkel dúsítottan – megrendelésre írt.
A Magyar Tudományos Akadémia véleménye szerint a hódító rómaiak itt a Kárpát-medencében jóformán teljesen üres területet találtak, élő léleknek nyomát alig lelték. Serintük, majd ezer év után is csak vajszívű, békés szlávok lézengtek itt, akik tárt karokkal fogadták a medencébe betörő magyar „hordát”. Na, és közben utána „megtanították beszélni” az addig csak „makogókat”.
Ezt úgy írják, mintha szemtanúkként számolnának be. Pedig semmi bizonyíték nincs rá! Arra viszont, hogy lakott idék volt, van temérdek nyelvi bizonyíték! Ugyanis a „teljesen üres területen” állítással szemben, az évezredek alatt itt élők által adott a Kárpát medencei – magyar nyelvszerkezeti vázra, gyökökre, hangcsoportokra épülő – több évezredes ősiségű földrajzi nevek: hegyek, völgyek, patakok, folyók, helységek nevei homlokegyenest ellenkezőt bizonyítanak.
De mást mond a néprajz, népköltészet és a nyelv is.
Mert aki csak makog, annak értelme silány – ily állapotában tanulásra, alkotásra képtelen. Ha a műveletlen magyar törzsek csak makogtak, mégis honnan a legeldugottabb magyar tájakon is a gyönyörűséges varrottas, kötött, csipkézett, szőtt minták tömkelege? Honnan a faragott-festett fakészítményei és sajátos építő művészete? Honnan az anyaságot jelképező tulipán díszelem –, amely gazdagítja varrottasaik és kelengyés ládáik színes rajzolatait –, ha itt még a későbbi évszázadokban sem termesztették e virágot? Akkor e jelképnek minősülő díszítőelemeket a „makogók” hozták magukkal? De ez esetben mégis rendelkeztek messzi múltból eredő műveltséggel!
Aki makog, az nem énekel, évszázadokba telik nyelve feltöltése a hiányzó kifejezésekkel, dallamvilágának kialakulása. Akkor a maradék nyolcszáz-kilencszáz év alatt gyűlt össze az a 200 ezer népdal és a leggazdagabb népmesetár? A népdalokat, népmeséket nem rendelésre írják. A népköltészet hosszú évezredek alatt gazdagodóan bővülő kincstár. Egy nép szépségekkel telített, dúsított érzelemvilágának túlcsorduló folyamai által üdítően nedűsített, sarjadó virágözön.
A makogók hogyan táltosodtak meg, és képeztek néhány száz év alatt oly gazdag szókincset, hogy nyelvükben csak a mozgás, vagy a beszéd, szólás mozzanatainak megjelenítésére külön-külön több mint 10 ezer egyszavas kifejezésük van?
Így hát az akadémikus „tudós” – mivel nem rendelkezik megfelelő, átfogó ismerettel, következtetőképességgel a népköltészet lassan leülepedő folyamatai mozzanatainak tényleges lezajlását illetően –, csak oktalanul vélekedik, vagy tudatosan ferdít írásaiban!
Én az utóbbira gondolok.
Azt tartják, hogy az igazi tudomány, érzelem és indulatmentes.
Hogyan adhatnék hitelt az ilyen történészek többi írásainak, ha a fent idézett – sarkalatos történelmi fordulópontokat leíró – állításaik, nem csak hamis ferdítések, hanem minden tárgy- és észszerűséget, szakmai okfejtést nélkülöző, kaján, cinikus, csúfondáros, rosszmájú gúnyolódó indulatokkal teljesek?
Évek alatt kikristályosodott véleményem: egyedül a beszélt nyelv mond igazat. Felismertem, hogy a magyar nyelvi gyökök és hangcsoport elemek az ősiségtől évezredeken át változatlanok maradtak, bizonyítván eredeti ősiségüket. Ennek következményeképp hosszú évek alatt kikristályosodott véleményem: egyedül a beszélt nyelv mond igazat. A teremtés nyelve, az ősnyelv, amely bizonyítottan ma is él. A mindennapok beszélt nyelvét nem hamisították az emberi történelem évezredein át. Eszükbe sem jutott. A többit viszont mindent. Az irodalmi nyelvet is. A mai közéleti nyelv, a mindennapok közhasználati nyelve, már a felkavart mocsár, pocsolya képét nyújtja.
Ha a valóságot kívánjuk megismerni, akkor a ma is élő ősnyelvhez kell fordulni, mint megbízható forráshoz. A csendben figyelő, mindent rögzítő beszélt ősnyelv az egyedüli hiteles tanúja a történelemnek. A mindennapok beszélt nyelve magába szívta, szavakba öntve rögzítette a történelmi események – kép, hang, íz, illat és érintés emberi érzékekre ható – nyomait. Rögzítette az azokra ösztönből megfogalmazódó viszontválaszokat is. Így alakult ki évezredek alatt a nyelv szókincse, mint hatalmas szóvirágos, mintás szövedék, amelyben minden mintázat az emberekkel megtörtént eseményekről beszél. Jelen van az ősi kép a nyelvben pazar, gyönyörű összességben. mivel az eseményeket átélő emberek az érzékeiket érő hatások képe, illata, íze, hangja, érintése nyomán egyre táguló, gazdagodó érzelmeiket visszavetítve alkottak neveket, szavakat. A megtörtént események pontos ismeretéhez fontos volna az évezredek néma tanújának, az ősnyelvnek és szavainak kutatása. A nép ajkán élő tájszavakban mélységesen mély igazság rejlik. Egy igazi, őszinte ember nem neveti, nem röhögi ki a különböző tájak sajátos szerkezetű, kiejtésű szavait. Inkább elgondolkodik: mit is mond mélységében az a szó? Az ősi kifejezéseket őrző tájnyelvek, azok ma is élő szavai hordozzák a hamisítatlan ősi valóságot!
Az őskortól fennmaradt történeti leírásokat a nyelvi összességgel összevetve, hasonlítva lehet elhelyezni az elfogadható, vagy mellőzendő oldalon.
Amióta a hangok, gyökök, hangcsoportok elemzéseibe belemélyedve felleltem, megismertem a nyelv alapvető titkait, mindent átszűrök rajta.
Az utódnyelvek által megörökölt szavak megfejtései nyomán kiteljesíthető az ősnyelvi szókincs, és így a régmúlt eseményeire vonatkozóan még átfogóbb ismereteket nyerhetünk.
Persze, ehhez meg kell ismerni az állandó állagú, évezredek óta változatlan gyökök, hangcsoportok keletkezésének kiváltó okait, értelmét, jelentését, színezett árnyalataik mondanivalóját, lévén mindegyiknek legkevesebb három értelmi irányultsága. Gyöknyelvtani elemzés segítségével ismerhetők fel a szaporodással kapcsolatos összes kifejezés, minden árnyalatot, apró rezdülést rögzítő tartalmi gazdagsága.
A gyöknyelvtani elemzés segítségével ismerhető fel az emberi történelem kezdeti állapota, a mindennapok akkori tevékenységei, eszközei, a hét napjai neveinek valós jelentése az egyes napokra tervezett, ismétlődő tevékenységek függvényében. A számnevek kialakulása, jelentése is innen válik világossá.
- A földrajzi megnevezések bizonyító ereje
Minden ősi földrajzi megnevezés a teremtés ősnyelvén adatott, már az Özönvíz előtti másfél évezred, majd az utána következő 350 évi egynyelvűség idején, mialatt kezdett szétterjedni az északi féltekén a gyorsan szaporodó emberiség.
A Földön, a földrajzi helyek: hegyek, völgyek, folyók, tavak mindenhol az ősnyelven kaptak nevet. A domborulatok, mélyedések, hegyek, völgyek, folyók, tavak ősnyelvi nevei, megnevezései ezek alapvető jellemzőit rejtik. E nevekben is jelen van az első benyomás ősi képe, s az ahhoz fűződő későbbi tapasztalatok összessége. Az emberek az érzékeiket érő hatás nyomán, alapján alkották e neveket.
Ismétlem: minden ősi földrajzi megnevezés a teremtés ősnyelvén adatott! Ekkor kapott nevet az északi félteke nagy kATLANszerű, több mérföld mélységű GOL Felé (üreg felé) tartó vízáramlat, a GOLF. Később a feltelt nagy kATLANok özöne: k/ATLANTI óceán. Majd annak sárgászöld SARGASSO tengere. Továbbá a – még csak bel tó – BALTI tenger. A hófödte, fehér, halvány, átmászkálható ALASZKA sáv és sok más. A hófödte hegycsúcsok neveiben az AL ősgyök fehér jelentést visz be: ALpok, A(L)peninni, UrAL, ALtáj, HimALája, ALaszka stb.
A nyelvből tudjuk meg, hogy kezdetben csak az északi féltekén volt élet, ekkor tudatosodott az északi hideg, zord, mord, nord és a déli meleg fogalom. Csak jóval később ismerte föl, és csak az Özönvíz utáni nemzedék, hogy a távoli dél épp oly zord, mord, nord, mint az északi, de arra a köztudatban már rögzült, dél – meleg fogalom, s így fennmaradt a nyelvben.
A nyelvből tudjuk meg, hogy kender, len termesztés, fonás, szövés, kötés, szappanfőzés és sok más alapvetően életfontosságú művelet már az egynyelvűség idején létezett.
A nyelvből tudjuk meg, hogy az első – emberi kézbe vett – eszköz, szerszám a BOT volt. A BOT szó jelen volt a munkavégzést, BOTolást jelentő szavakban. A magvakat BOTtal ütött lyukakba vetették, a gyümölcsöket BOTtal verték le, a gyökereket BOTtal ásták ki. Némelyik mai napig őrzi nevében a BOT nevét: BATUL alma, amelyet BOTOLva szereztek meg, s amelynek nem ártott az ütés. Ez a gyümölcs tartósan tárolható ma is a BOTOLás nyomaival, nem rohad, csak megtaplósodik az ütés nyoma. Van olyan gyökér, amely tájnyelvi és utódnyelvi nevében őrzi a BOT nevet: BATáta, PITyóka, PETerzselyem, PETrezselyem stb. Némelyik BOT alakú, de BOTtal is PÖTckölTÉK, PITszkálTÁK ki, és úgy készítetTEK TÁKot, éTEKet belőlük. A munkától, BOTolástól mentes nap, a szomBAT (szom = hiány) nevében is megjelenik már a történelem kora hajnalán. A szombat címszónál bővebben. Az első fegyver is BOT volt, BOTokkal hadakoztak egymás ellen (batalia, batalion). Erről a bot címszónál a szótárban.
A nyelvből tudjuk meg azt is, hogy mit jelent, mennyire beszédes a kumisz, a nyereg szó, milyen értelmet hordoz a szekér, kengyel, kapa, kasza, gereblye neve, miért beszél zöldséget az, akinek zűrzavaros, érthetetlen a beszéde.
Azt is, hogy mily nAGY KEGY a GYAKás adománya, az áGYÉK gyümölcse a GYErmeK, a kis GYEK-szon, az asszonyi áGYÉK nászának szonja, zonja, zöngéje, zsengéje = fia. Mindannyiban az alkotó gyökök rejtik a jellemzőket, és csodálatos képleíró adottsága ez a nyelvnek.
A nyelv a Hortobágy névbe – de a népköltészet is – mutatja, hogy a vizek mesterséges lecsapolása előtt, a kezdetek idején egy nagy terjedelmű, gyönyörű, Édenkert-szerű, fás-füves-tavas liget volt, nem puszta, mint ma. Erről a címszónál.
A nyelvből tudjuk meg, hogy Arkhimédész csak újra felfedezte, felállította azokat a tételeket, amelyek már régtől ismertek az ősnyelvet beszélők, különben nem lennének a nyelvben a mérték, érték, merít stb. szavak. Pithagorász tételét szintén ismerték évezredekkel előtte a PITire hegyezett és mAGAs HÁGÓRA emelt gúlák, piramisok építői, valamint a nulla fogalmát is. Pithagorász neve magyar nyelvelemekből áll.
A nyelvből tudjuk meg, hogy a cserekereskedelemből átmenetként a vas volt az első vásári fémfizetőeszköz. Ez már a sosem volt, úgynevezett kőkorban, jóval a bronzkor, vaskor előtt, hiszen a vasat, rezet az Özönvíz előtt, a teremtés utáni emberi történelem első évezredében már ismerték, használták. Az emberiség történelmében nem léteztek az egész emberi műveltséget meghatározó szakaszokra osztó ilyen korok. Azok csak egyes térségeket elfoglaló törzsek életet újrakezdő jelenségeinek helyi nyomai.
Ősnyelven kaptak nevet a kezdetben belakott földrészek: a JÓl ROPPAnó, porhanyó, JÓ ROPA termőfölddel bíró EURÓPA. A cIFRA és RIKA (gazdag) királyi szépségű AFRI-RIKA – AFRIKA. A hatalmas kiterjedésű, nagy ÁZSIÓval bíró ÁZSIA.
A nyelvi összképből, a földrajzi nevekből tudjuk meg a térségek állapotának alakulását. Például a Kárpát tenger vizeinek szakaszosan végbemenő lecsapolódását, mint pallagok kialakulásának feltételét, kiváltó okát. A Kárpát medence lassú szakaszos felszáradása nyomán időrendben kialakuló települések nevei beszélnek létrejöttük történetéről. Például a Dunamenti helységnevek. De beszélnek a Kárpátokból eredő folyók nevei is, amelyek forrásaik jellemzőiről kapták nevüket, mivel ott indul el az emberi élet a kezdetek idején.
Erőteljes példa erre a KÜKÜLLŐ forrásvidéke sűrűn telített kövekkel, régiesen KÜEKkel, KŰKkel. Mintha a KŰK ELLEnék, szülnék. KŰK ELLIk és KŰKön ÜLŐ: KÜKÜLLŐ. A világhálón felvétel lelhető a forrásvidékről.
A forrásánál sűrűn lelhető csillámló ARANYszemcsékről kapta nevét az ARANYOS. Az iSZAMló, iSZAMOS iszapú szőke SZAMOSok, a szintén ISZApos szőke TISZA is forrásvidéke jellemzőiből nyerte nevét, valamint az összes többi folyó is.
A földfelszíni események, változások meghatározták a folyók körül élők életét, akik a víz apadásával lassan költöztek mind alább-alább, és adtak nevet kialakuló településeiknek, helységeiknek. Évezredek történelméről kapunk képet így, s megtudjuk a települések kialakulásának sorrendjét is. Fényt derül arra, hogy a Kárpát medencében a helységek kialakulása: hegyvidék –> alföld irányú volt. A hegyvidéki települések évszázadokkal, évezreddel régebbiek, mint a síkvidékiek.
A nyelvi összképből, a földrajzi megnevezésekből ismerjük fel, hogy az ősnyelvet megőrző fő törzs itt a Kárpát medencében élt jóval a római kort megelőzően, már az Özönvíz utáni századoktól, sőt az Eszter, Iszter folyó, a Fekete tenger kialakulása előtt. E nép az itt letelepedése után soha nem vándorolt, nem hódított, csak muszáj önvédelemből fogott fegyvert. Ők adtak nevet mindennek a térségben. Ők voltak a székita, szkíta nép ősnyelvet őrző, szorgalmas, munkálkodó főtörzse, ahová gyakran visszatértek az Ázsia felé elvándoroltak, akikkel kapcsolatuk állandó volt, és végül ők hívták vissza, vagy tőlük kért bebocsátást Árpád fejedelem.
A nyelvi összképből tudjuk meg, hogy Árpád bejövetele nem honfoglalás volt, hanem visszatérés a főtörzs ölébe.
A nyelvi összképből ismerjük fel, hogyan kerültek lakott földrészek víz alá a földi világ különböző térségein, a világtengerek szintjének emelkedésével.
A nyelvi összképből, a meghatározó ősi törzsek sajátos jellemzői nyomán kapott neveiből, ismerjük fel – tetszik avagy nem tetszik – a létszám felszaporodásuk révén az alaptörzsekből kifejlődő nemzetek fő jellemzőit: barangoló marcangolók, mongorolók, szokotáló kiszámítással élők, székelők, törők-zúzók, galléros flancolók, spannos merev viselkedésűek stb.
A félreértések elkerülése végett, szeretném kiemelni, hogy az összes földrészeken létező, magyar nyelven jól érthető földrajzi megnevezések nem azt jelentik, hogy ott valaha magyar uralom volt, csak azt, hogy az akkor még egyetlen nyelv, az ősnyelv volt az uralkodó nyelv, lévén a névadók nyelve, s amely a mai magyar nyelvvel azonos. A később módosuló nyelvek beszélőinek ajkain a megnevezések is módosultak, de alkotó gyökeik nem változtak, s így felismerhetők.
Kivételt képez Ázsia, mivel ott volt a hadakat viselő szkíták királyi, uralmi központja.
Az újabb kori földrajzi nevek is ősnyelvi gyökökre épülnek, mivel egyetlen nyelvnek sincsen más szóalkotó eleme, csak az ősnyelvből megörökölt gyökök, hangcsoportok!