Valamikor azt hittem…
Valamikor azt hittem, hogy létezik egy királyfi,
Ki értem jön majd hófehér lovon.
Valamikor azt hittem, hogy gyönyörű szép zöld erdőben,
Kacsalábon forgó kastély lesz az otthonom.
Álmodtam, hogy palotánkban minden éjjel tündérbál van,
Hivatalos ott minden király.
Azután hintóba ülve, tizenkét ló röpít minket,
S a miénk lesz az egész világ.
Valamikor azt hittem, hogy találok egy királykisasszonyt
Ki ékesíti otthonom.
Meghódítom a világot, minden kis és nagy országot,
S velem uralkodik ő királyi trónomon.
Megszerzek majd minden kincset, mit ember előteremthet,
S lábaihoz viszem hódolón.
Lesz királyi lakodalom, hetedhét országra szóló,
S az egész világ vígad akkor.
Tudom már, hogy nem vagyunk mi: sem te, sem én
Az a szépen megálmodott régi ideál.
Nem hódolt be a nagyvilág, nem lett tündéri palotánk,
Csak egy meleg otthont nyújtó szerény kicsi ház.
Nem volt nálunk nagy mulatság, hétországos lakodalom,
Csak egy csók és meghitt kézfogás.
Tizenkét ló s hintó helyett sétára indultunk együtt,
Kéz a kézben ketten boldogan.
Refr.:
Köszönöm néked, hogy annyi sok szép nehéz év során
Mellettem álltál: öröm, bánat, sok-sok könny után.
Csodállak téged, mert több vagy, mint a régi ideál,
Csak arra kérlek: amíg élünk mellettem állj!
Kolumbán Sándor
2017. január 10. 20:50
Kolumbán Sándor megosztott egy bejegyzést.
Na, ez igen havazás!