13. Kolumbán Sándor A MA IS ÉLŐ ŐSNYELV SZÓTÁRA 13.

RAGOZÓ NYELV A MAGYAR NYELV?

 Igen, a magyar nyelv ragoz, tehát ragozó nyelvként is nevezhető, de nem latin-germán grammatika szerinti meghatározásban. Ragozó, képezhető, ennek ellenére nincsenek ragjai, képzői. Egyetlen olyan szóeleme se, ami csak rag vagy képző lenne. Ezek szerepét – legyenek bármilyen módra, igeidőre alkalmazva – ősgyökök, gyökszavak látják el. Oly gyökök, amelyek más szavakban szóindító gyökszavak, szóbokrok alapelemei, vagy szóközi gyökszavak. Amelyek azonos értelmi körön belül, azonos értelmű, előhívható, magyarázható, tartalmat megvilágosító, értelmes, rugalmas élő elemek.
A névelők, igekötők, képzők, jelzők szerepét is ősgyökök, gyökszavak látják el.

 

A magyar szavak – gyök, hangcsoport füzérek, láncolatai.

A magyar nyelv nem mai grammatikai értelemben vett ragozó nyelv. Viszont a magyar nyelv egésze, annak minden összetett szava, első hangtól az utolsóig, összeragasztott gyökökből, hangcsoportokból áll. A magyar nyelv minden eleme élő, önképző, a pillanati mondanivalóhoz viszonyulva, beszéd közben önműködően újraképződő.

Nem ragokkal, képzőkkel mozgatott! A ma is élő ősnyelvhez alapvető jellemzőkben nem hasonlítható egyetlen utódnyelv sem, mivel azok hervadt lárvaszavak gyűjteményei, olyan beszáradt kifejezésekkel bírnak, amelyeket csak ragokkal képzőkkel, előképzőkkel lehet mozgásba hozni. A hivatásos nyelvészet nyelvtanilag egy kalap alá veszi a ma is élő ősnyelvet és az abból valaha kialakuló utódnyelveket. Pedig elemzési módozataik teljesen különböznek, mivel az utódnyelvek csak beszáradt lárvaszavakkal bírnak, amelyeket raggal, képzővel ellátva, mozgatnak, keltenek életre.

Oláh Anna, Bolyai kutató írja: Bolyai János szakkifejezései gyökszavaink tükrében című tanulmányában:

Bolyai Jánosnak az volt a meggyőződése, hogy a magyar az egyik legősibb nyelv, mert az egész magyar fogalomkészlet értelmes egytagú gyökszók egybe forrasztása révén történik. Bárhogy fejlődik a tudomány, bármilyen új jelenségekhez kell új fogalmakat társítani, újabb gyököknek az előzőhöz történő ragasztásával a magyar fogalomrendszer a végtelenségig fejleszthető.” Kiem. K.S.

Képzelem, mi erre a könyökvédős bérhivatalnoki fittyedt ajkú, leócsárló akadémikus válasz: Bolyai ne szóljon bele, mert nem nyelvész!

Ragokról szólva: -ban, -ben ragok, ám B.N – N.B gyökként: BaN – NaB, a BENt, BANda, BENdő, BUNda, NÁBob, BENnébb és más szóindító gyökök. ValamiBEN, belső térBEN, BENnébb, benNÉBB létről, odaBENti tartalomról adnak képet. A megrágott, lenyelt takarmány BENBEN gyűl össze. A BANBAN hasonszőrűek csoportosulnak. A NÁBob BÁN, anyagiakBAN gazdag. SzívdobBANás életjel. RobBANásBAN pusztult el az épület a BENne lakókkal együtt.

A -ból, -ből, ugyancsak ragok, B.L – L.B gyök: BóL – LiB, a BÉL, BELőle, a BELBŐL való. A BOLdog, BOLond állapot különös BELső töltet. A BÖLcs emberBŐL évek tapasztalataiBÓL szerzett, felgyűlt értelem árad. Az emberi keBELből, kebelBŐL, a BELBŐL indul a testi-érzelmi gyökerű, LOBogó, másokat is elragadó hatás. BOLdogan, BOLond módra tomBOLnak a szurkolók. E szavakban kezdő, esetenként szóközi, szóvégi záró értelemhordozó gyökök.

A -ra, -re, szintén ragok, de valójában AR – RA, ER – RE ősgyökök, valahonnan, esetenként légÁRból, azaz ÁERből, ERnyedten ARaszolva EReszkedő ÉRkező, REÁ, RÁhelyezkedés jelenségét leírók. Szóközi: Pista jóRAvaló fiatalember.

A -nak, -nek rag szerepben N.K – K.N gyök: NeK – KeN. Szavakban: NEKi adjuk, JenőNEK, de NEKtek is. NEKiugrunk anNAK a munkáNAK, gyorsan végzünk. Szomjas vagy? NÁKolj (igyál) a KANnából, csaNAKból. A jó NÁK (ital) NEKünk KINcs. KANokNAK, NEKik osztott szerep a szaporítás. A KANcák csikókNAK adNAK életet. A szerelmes férfi éNEKe NEKi szól, a nőNEK. KÁNtálni, éNEKelni nemcsak KÁNtorNAK, mindenKINek, mindenkiNEK szabad. KANtálni, mérlegelni is, KANtárba, serpenyőbe rakva. A lóNAK is KANtár jár, a lucerna lóNAK való. A NEKtár nem isteNEK eledele, hanem a föld emberéNEK való. Az abból készült mézet KENik, keNIK KENYérre. A hordókat KANtárfa tartja helyükön.

A magyar szavak vég nélkül hosszabbíthatók újabb hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok hozzáadásával.

Ezeket mondják ragnak, képzőnek stb., de alapjaikban mind-mind ragasztott gyök, hangcsoport, amelyek kifejeznek jellemzőket, jelölnek módot, időt, helyet, határt, fosztást stb. A magyar nyelvben a hangok, gyökök, hangcsoportok sorrendje egyes szavakon belül változtathatók tetszés szerint az értelem árnyalása végett.

A magyar gyöknyelvtani elemzés szerinti alkotók itt alább: K.R – R.K gyök: KéR, KaR – RaK, a H.T – T.H, L.L gyökök: HaT, HeT – TaH, TeH, LeL változatai, az ÖT – TE, ED – DE, Ő ősgyökök, az RL, TL párosok, alvógyökök hangcsoportjai vannak jelen. Ezeknek a körülvevő hangok ráhatása miatt változik értelmük, mert azok is beviszik saját értelmüket a mondandóba, képviselve jellemzőket, módokat, határozókat, fosztást stb.

Példa: KÉR, kérLEL, kérlelHET, kérlelhetŐ (ki? Ő), kérlelhetED (te, tedd, hatsz kedvére), bár lehet, kérlelhetETLEN a kérlelhetetlenSÉG, kérlelhetetlenségéIG.

E példánál maradva: aki KÉR, az a KÉRő, kérŐ, Ő KÉR, kérLEL, mivel LELt valakit, akinél megLELi, megLELheti, lelHETi KÉRése tárgyát. Ezért próbál HATni rá, KÉRlelve, kÉRLElve azt, aki kérlelHETő, a kedvező helyzetet ÉRLElve, LELve egy RÉSt a KÉRés, kérLELés kéRÉS HATékonnyá tételére. Őt KÉRleli, aki felLELhetŐ, és akit kérlelhet Ő, a ráutalt. Azt kérlelHETi, akit fellelHET ő, és TEHet, teHET jót. Őt kérlelheTED, de kEDve szerint TEDD, mert így talán megLELed, lelED kérésED tárgyát. Ha viszont valami kérhetETLENt kérsz, hiába akarsz ÖTölve-HATolva HATni rá, kérlelHETed akár a vÉGtelenSÉGig, a végtelenségIG RAKhatod elé KÉRéseidet, mivel KARjának HATalma nem végTELen, így KÉRésED tárgyát nem LELed. A megoldás neki is lehetETLEN, nem LELhető az Őáltala fellelHETők közt, így kérLELHETETLEN.

Aki nagyon SZERET, szíve TELE: szeretetTELI. A szeretetTEL TELI ember ILLETni (teli – illet) kívánja azt, aki szerinte szeretHETŐ. Ám, van, aki szeretheTETLEN, érintHETETLEN, érzelmETLEN a körülötte levők iránt. Ez szeretHETetlenül éli életét, nem HAT rá semmi, nem teHET senki érte, szeretheTETLEN, HETEken át TÉTLEN ÜL, szeretHETETLENÜL, nem mutat érdeklődést a körülötte élők iránt, így azok is TÉTLENÜL szemlélik, mivel szerETETHETetlen, szeretheTETLEN, szeretettel ETETHETETLEN, ÜLjön szerETETHETETLENÜL, míg szerre elLEHETETLENÜL.

Ha felGYŰL ÖLnyi haragja, GYÜLÖL. Halmozottan felGYŰLt haragjában ÖLne. Aki gyűlöletTEL TELE, gyűlöletTELI, ha gyűlöletTELÍTETT, gyűlöletTELI TETTre képes. A nyelv aprólékosan, alaposan magyarázza az állapotot.

Az SZ.D – D.SZ gyökből : SZeD – DeSZ. Aki SZEDelőzködik, összeSZEDi iDESZórt, oDASZórt dolgait. A gyöknyelvészet szerint az igekötő szervesen összeépül az igével. A DESZ gyök fellazítást, szétterítést, szétterülést jelent, például a DESZka szóban. A tőkét DESZkelik, szétnyitják. DESZKA volt az első tányér. D hangcsoport – EDE – a szEDElőzkÖDÉs IDE meg ODA mozgással, rakosgatással jár. D.L – L.D gyök: DeL – LeD, a szeDELőzködés valahová inDULás jele. Nem rohanó ütemű, csak LEDéren, DELi könnyedén. L.Z – Z.l gyök: LőZ – ZeL. A szedeLŐZködő LAZán, SZÁLanként SZEDi össze tárgyait. Nem nagy gőzZEL. A tervszerű szedELŐZködés, kapkodást megELŐZő. ZK hangcsoport – ŐZKÖ – a szedelŐZKÖdés búcsÚZKOdás előjele is. ZK páros, Z.K  – K.Z gyök: ZoK – KéZ, ZEKe, ZOKni, ZOKog szavakban. A KÉZ, eszKÖZ, szerepe van a szedelőZKödésben. K.D – D.K gyök: KöD – DeK. A szedelőzKÖDés lehet KEDvteli csomagolás, lassú DEKázás, ami épp DIKál neki, de azért közben IKlat, mozog. Az IK gyök jelenthet személyt is: aKI szedelőzködIK. Mindannyian IK vagyunk: egyIK, másIK, akIKet beIKtatnak egy nyilvántartásba, majd létünk végén, amIKor többé már nem IKlatunk, kiIKtatnak. Az IK kérdése: KI? A mIKor, amIKor, EKkor, AKkor szavakban időpontjelölő.

Az -ÁS, -ÉS ősgyök képzőszerepben, szavakban gyökké alakul. A TÖRÉS szó a TÖR ige cselekvés, a RÉS eredmény, az összekötő ÖRÉ hangcsoport mutatja: a tÖRÉs kÖRÉ ŐRIzet állítandó. Ez fordítva ERŐ, amely a tÖRÉshez szükséges. KUTatÁS, kuTATás, kutatÁS, KuT – TuK, TÁKol, TÉKol, TÖKöl, TUKmál, egyféle TErvező, prengő, ÚTkereső, T.T gyök: TaT, TeT, TÉTtel járó, alábbÁSó TETT. A T.S – S.T gyök: TáS – SöT, kezdeti SÖTét állapotban. A bányászok SITTre járnak, SÖTétben, zárt helyen kUTATva, UTAT haSÍTva. KUTATÁS – átforgatva szólhat arról, hogy ÁSatok, ez ÁSatÁS.

A KÉRDÉS szóban a szóvégi -ÉS ősgyök. A KÉR ige, a D hang itt folytonosságértelmű (iDő). KÉRdései, kérDÉSei, ÉRDESek SODrók folyamatosak. Az érdeklőDő ÉS ősgyök folytatásra, felsorolásra váró: ÉS, ÉS, ÉS? – mondd tovább.

A fentiekből egyik sem rag, képző, mindannyi oda-vissza értelmet hordozó gyök, hangcsoport, mindannyi átrendezhető a szövegben, változtatva a mondandó értelmét.

 

Rag, képző, jelző, határozó, névmás szerepkört betöltő gyökök.

A kisgyereknek az iskolai nyelvtanórán a módok (birtokos-, felszólító-, feltételes- stb.), határozók (hely, mód-, idő-, szám- stb.) bonyolult rendszerét betanulni teljesen fölösleges, semmi szükség, mivel még az óvodás kisgyerek is tudja minden tanulás nélkül, hogy ami az enyÉM, az nem a tiED. Nem kell külön betanítani neki, hogy amikor a sajátodról beszélsz, akkor -am, -ám, -em, -ém stb., mivel az ebben előbukkanó tévedéseit már az iskoláskor előtt kijavítja, elhagyja (enyéd, tiém, övém stb.)  De az egyes-, többes szám, jelen, múlt idő stb. is fölösleges fárasztó, unalmas oktatóanyag. Ezeket ösztönből ismeri, nincs szükség rá órákon át gyötörni vele. Az oktatott nyelvtan jelentős része fölösleges tehertétel a magyar nyelvet gőgicsélő korától ismerő magyar gyereknek. Ezért unalmas a nyelvtanóra.

Egy jelenség, amely nem mellőzhető.

Részeshatározó rag: -nak, -nek. A kiNEK kérdésre egyik válasz: FeriNEK.

Ám van eset, nem nevezzük meg a részesülőt. Ekkor a NEK gyök szókezdő: NEKi.

Egyes szám első személy: NEK-EM. EM = ÉN. ÉN vagyok a kedvezményezett, eny-ÉM lesz.

Egyes szám második személy: NEK-ED. ED = TE, ti-ED lesz.

Egyes szám harmadik személy: NEK-I. I = Ő. Régiesen: NEK-IE. IE = Ő.

Összegzésként: a mai magyar nyelv, olyan értelemben RAGOZÓ, hogy szavai összeRAGASZtott gyökök, hangcsoportok sűrítménye. Ám sok szakértői nyilatkozattal ellentétben, NEMgrammatikai értelemben vettRAGOZÓ nyelv. E nyelvnek nincsenek kizárólag ragnak, képzőnek nevezhető szóelemei, nincs szüksége ragokra, képzőkre, hogy szavakat képezzen velük, mivel ezek szerepét élő gyökszavai töltik be, amelyek a mindennapi életből vett képekre, hangokra, jelenségekre, állapotokra, azaz élő mintákra épülnek, s annak valóságait kivetítő elemek.

Csak a lárvaszerű beszáradt szavakat birtokló utódnyelveknek vannak kizárólag ragként, képzőként használt szóelemei.  Azok grammatikailag ragozó nyelvek, mivel azokon a nyelveken a szavak ragok nélkül értelmetlenek.

A magyar nyelv: ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok füzéreiből értelemadó szóelemekké összeálló, azokból képezhető kifejezések élő-mozgó, lüktető nyelve, mivel ez a teremtés ma is élő nyelve!

Az iskolákban ma tanított nyelvtan használható volna más anyanyelvűeknek, akik a magyar nyelvet tanulják. Arra biztosan jó lenne, mivel azokban a nyelvekben a ragozás, előképzők, utóképzők használata nélkülözhetetlen gyakorlat, így a magyar nyelvet tanulni akaróknak rendkívül hasznos lenne azon nyelvek ragjaival, képzőivel, jeleivel párhuzamba állítva tanítani a ma oktatott magyar nyelvtan szerinti hasonlókat, s bemutatni a különbözőségeket is.

Azok a nyelvek, amelyeket a nyelvészet: flektáló, izoláló, inkorporáló szakkifejezésekkel illet, mindannyi jól felismerhető ősnyelvi vonásokat hordoz. E szakkifejezéseket lehetne magyar szóval is használni: hajlító, elszigetelő, bekebelező. Azonban a begyakorolt, alkalmazott nyelvészeti dogma szerint semmilyen szakkifejezést nem illik, nem szabad magyar szóval kifejezni, mivel csak így érvényesül a fejekben, elmékben annak misztikája, így lesz elvont, tudományos hangzású, a nem beavatott kívülálló parlagi, makogó, görbe lábú magyar előtt. Mert a hajlító, elszigetelő, bekebelező túl magyaros lenne, s ha nem egyéb, még meg is értenék a közemberek a benne rejlő semmit.

E felsorolt – flektáló, izoláló, inkorporáló – nyelvtípusok szavaiban gyöknyelvészeti szempontból nincs semmilyen különbség, gyökelemzéssel ugyanúgy kimutathatók bennük az ősnyelvi szóképző elemek, mint a magyar nyelvben. Ha gyökönként elemezzük, felfedezzük azokban is az ősnyelvi értelemhordozókat, még pontos ősnyelvi alakját is. Valós magyar nyelvi gyökelemzéssel semmi más különöset nem észlelünk rajtuk. Ugyanis e nyelvek többnyire átforgatott, megfordított alakban örökölték a szavakat, és hangtani szabályaik, hangzástörvényeik másként alakultak.

 

KELL EGY ÚJ MAGYAR NYELVTAN!

 

Némelyek azt írják az általam képviselt nyelvészetről, hogy ez nem minősíthető a mai szemszögből nézve tudományos nyelvészetként, mivel szerintük ez csak játék a szavakkal.

Ez így igaz, ha a bábeli nyelvek grammatikája alapján közelítünk a magyar nyelvhez. Ám a teremtés nyelve, a mai magyar nyelv nem elemezendő a bábeli nyelvek grammatikája szerint! A magyar nyelv legmélyebb életbölcseletet hordozó, s mégis játékos, csintalan, pajkosan megjátszható, fordulékony, csavaros, hangonként átrendezhető nyelv.

A Teremtő Isten mindent jókedvében tervezett meg. Megalkotta az embert – férfivé és nővé, olyan szépre, amilyenek – megajándékozta őket, mindent széppé, gyönyörűvé, jóvá, ízletessé, virágzóvá, színessé, illatossá, finommá teremtett, hogy örömére legyen földi gyermekeinek, ami körülveszi őket e földi, Föld körüli világban. Ellátta beszéd és dallamalkotó készséggel, képességgel, s ehhez saját mennyei használatban levő gondolatközlő kifejezési eszközét, angyalok nyelvét adta, hogy felépítsék sajátosan földi változatát. Testi sejtjeinek létvezérlő ütemtervébe ültette be a nyelvszerkezeti vázalapot, utódaira átörökíthetően. Az ember kedvét lelte e nyelvben, élvezte szólni, oda-visszaforgatható, változatosan csűr-csavarható, utolérhetetlenül dallamosan zengő, gyönyörű szavait, amellyel megnevez mindent, kifejezi gondolatait, játékosan, szépen, zöngésen. Oly nyelvet, amely minden lény, tárgy, jelenség, cselekmény nevét ama név alkotó hangjaival képes körülírni, megmagyarázni, hogy érthető legyen mindenki számára.

A gondolatközlő képesség neve: BESZÉD. BESZÉD – amit ESZED kintről BESZED, azt BEntről SZÉLlel BESZÉLed.

Kezdő gyökszava B.SZ – SZ.B: BeSZ – SZeB. Gyök alapértelme szerint, meghatározó NYOMot hagyó kellemet jelent. A BESZéd érzelmek kifejeződése, a BASZ élmény, testben átélhető legnagyobb érzelmi, érzéki gyönyör. A két gyök hasonlósága a két cselekvés – BESZ, BASZkellemi párhuzamát és egymáshoz kötődését igazolja. Érzelmek, érzékek felfokozásában nincs SZEBB a SZÉP (b > p) párBESZédnél. Az emberi BESZédkészség a – Teremtő által adományozott – gondolat, érzelem kifejezési képesség kellemi csúcsa, mindennél SZEBB, csodálatos megnyilvánulási mód akár prózában, akár dalban. A BESZéd élvezettel járó nemzés, hiszen a kintről BESZedett ismeretek nyomán, bentről SZÉLlel beSZÉLve SZÜL SZEBBnél SZEBB szavakat. Az ESZÉ hangcsoport jelzi, hogy a bESZÉlő az ESZÉben levőket szüli, szólja ki.

Az SZ.D – D.SZ gyök: SZéD – DíSZ. A DESZ – SZÉD gyök: nyitás, szájnyitást is jelent: beSZÉD. A DESZ gyök választékos, nyitott DÍSZes, szép beSZÉDre késztető. A beSZÉD lehet DISZnószintű SZIDás is. A beSZÉDdel lehet SZÉDíteni. A szép beSZÉD DÍSZére válik, ha ocsmány, DISZnóul szól, önmagát alázza meg.

 

Ki vagy? IK vagyok.

Mindannyian IK vagyunk: egy IK, más IK, harmad IK… Személyre kérdezés: KI?    A gyerEK is IK, kis IK, m-IK, m-EK.

Születéskor Iktatják. Ameddig IKlatunk, mozgunk, addig IK vagyunk. Utána KI-IKtatnak, senKI leszünk.

Belőlünk sarjadó ÉKek, ékEK. Kezdetben: JER, GYER, kicsinyem, ÉKem, EKem, GYER-EKem. Majd az érzelMi M hanggal bővült: JER, GYER, kicsinyem, MEKem, GYER-MEKem. MEK, MIK = kicsi.

KIM vagy nekem? MEKem, kicsinyem.

Amikor egy szülésnél két gyerEK születik, ŐK IKek, IKrek, ikrEK. Azonos sejt, IKRA sarjai. Különben az R hang, sűRűn ismételhető pöRgőhang, ezért is van az ikRa szóban. Az ikREK egymás után ROKulnak, KERülnek a világra.

Az IKrek, ikrEK azonosAK, a másodIK az első IKERje, ÜKÖRje, mintegy tÜKÖRképe, tIKERképe.

A tIKERben, tÜKÖRben az IKERemet, ÜKÖRömet látom.

Ha IKEREMet, ÜKÖRÖMet, ükÖRÖMet látom, ÖRÖMet érzek.

A mozgás, IKlatás, KINlatás, személyre vonatoztatható ősi neve a K.N – N.K gyökre: KiN – NiK épül. Valamilyen tevékenységet, TÁKolást erőltetni, KÍNozni, NEKifeszülni a siker, győzelem reményében.

Innen a képzeletbeli istenség neve: NIKÉ.

Székelyül ma is használt szó. Ha valaki nagyon mutogatja magát, ide meg oda KÉNYeskedik, arra mondják: Jól KÉNlódik. Innen az utódnyelvi KINETIKA, amely ősnyelvi gyökökből áll: KI = személy, KIN = mozgás, TIK (ték, ták, tök, tuk) = munka. A kineTIKA, MEKAnika, dinaMIKA, TEKnika mindannyi ősnyelvi gyökökre, hangcsoportokra épülő szavak. Az ógörög nyelv az ősnyelv negédesen, kényesen eszező változata volt.

TÉKolás, laKATosMUKa, mind MOKány, férfiTÉKolás, MÓKolás volt. Innen a TEKnika, MEKanika, dinaMIKa, mindannyi IK, azaz személyi, emberi vonatkozású: teknIKa, mekanIKa, dinamIKa, TÁKolt, MÓKolt, DINAM gyors mozgással, jó kedvvel (dínomdánom) dolgozott.

Egyik sem görög eredetű szó!

 

Ikes nem ikes

Az IK – KI ősgyök ragszerepben a személyt – egyIK, másIK – és azok cselEKvését jelenti.

Az IK kérdése: KI? KI lehet IK? Mindannyian IK vagyunk, KIk, kIK, aKIk, akIK IKlatunk (mozgunk). Mi, aKIket, akIKet beIKtatnak IKtatóba, nyilvántartásba, majd létünk végén, amIKor többé már nem IKlatunk, akkor kiIKtatnak.

Az IK – KI gyök az igékben a személy cselEKvése: eszIK. Ő, IK esz, esz IK. Ősszóval: jesz, szájjal jászol. IK jesz. Jesz IK.

Kezdetben az ige csak ESZ, JESZ volt, s IK a személy. Az ESZ, JESZ, a létige, LESZ fogalomkörbe illő. Ha ESZEL, JESZEL, akkor LESZEL. A JESZ gyök a létezést is jelentette. Némely utódnyelvben fordítottja – SEI (szej) – létige.

 

EszEK vagy eszEM?

Mindkettő helyes, a helyén használva. E ragozással elkülöníthető a cselekmény árnyalanyi különbsége.

ESZEK – teszEK, cselEKszEK, AKarati tettről beszélünk: hiszEK, viszEK, veszEK

ESZEM – (m = részes, birtokos) itt az is hozzáérthető: a reggelim, az ebédem, a pörköltem, a rántottám

Különválasztható, mert létezik egy árnyalatnyi különbség, s ez érződik (ilyen a magyar nyelv):

Én eszEK, te eszEL, ő eszIK, cselekvés… Én eszEM (a pörköltem), te eszED (u.a.), ő eszI (…), rám osztott tulajdon.

Ez esetben a végződés (részes, birtokos) névmás módosulat: -em (én), -ed (te), i (ő). Az ételt saját részEMmé teszEM, testEM táplálására, akkor azt úgy mondom: eszEM, mert birtokOMmá, tulajdonOMmá teszEM. Ha az én reggelIM, ebédEM, vacsorÁM, akkor azt megeszEM. Az én birtokOM, tulajdonOM.

Régies egyes szám második személy: te eszESZ. Mint: jössz, mégysz, keressz (külön ejtve az S hangot: mit keres-sz?)

ESZIK – KISZE átfordítás. Aki ESZIK, az KISZED magának. KISZED – DESZIK. DESZIK, DESZK = nyit, szétterít, tálal.

ISZ – SZÍ ősgyök. Mondták: IK ISZ vizet, vizet ISZ IK. Az ivó KISZÍJ a SZÍKból, SZÍKJÁból, úgy JISZIK hogy KISZÍJ nedűt.

Reggelit, ebédet, vacsorát eszEK. CselEKvés. MegeszEM: levesEM, kenyerEM, szalonnÁM, vajAM, ízEM stb.

Különbözik határozott vagy határozatlan névelőnél.

Számba teszEK egy falatot, akármilyent, határozatlan. Számba teszEM a falatot, ez meghatározott valami.

Próbáljuk fordítva: Számba teszEM egy falatot. Számba teszEK a falatot. Hangzása sem jó.

Számba teszEM a falatot, és eszEK. Számba teszEK egy falatot, és eszEK. Cselekvés.

Számba teszEM a falatot, és (meg)eszEM. Számba teszEK egy falatot, és (meg)eszEM. Feladat véghezvitele.

 

Kezdetben a munka, TOLOGatás, TOLOG, DOLOG. A TOLGOZ, DOLGOZ szóalak Z hanggal jelzi a munkaűZés Zaját, Zia = munka, amely Zajjal jár. Fordítva mutatja, aki TOLGOZ – ZOGLOT, Zajjal ZAKLAT. Ebből lett t > d: DOLGOZ.

KI DOLGOZ? Ő, IK, a személy, IK DOLGOZ, vagy DOLGOZ IK, összevonva: DOLGOZIK.

A kisfiaim mindig úgy kérdeztek: Apuka DOLGOZ? A kicsi ösztönösen érzi az eredeti alakot.

DolgozOK, ez cselEKvés. A cselEKvést a -k végződéssel kell kifejezni: teszEK-veszEK, adOK, megyEK. De…

Azért dolgozOM, hogy jövőre legyen MInekünk MIndenünk. A birtoklást vetíti ki: –OM, enyÉM, vagyonOM, MIénk.
Vagy: kidolgozOM a holnapi tervEM.

 

Megfigyelhető, hogy ebben a tárgykörben nagy a bizonytalanság. Könnyű elvéteni!

OdaadOK, neked egy könyvet, bármilyent. Nem neked adOM, csak odaadOK egyet. CselEKvés. De… Neked adOM a könyvEM vagy neked adOM egy könyvEM, az enyÉM volt. Ez szEMélyi birtokos vonatkozás.

Pénzt veszEK át. Akármilyen összeget, valakitől, cselEKvés. De… ÁtveszEM bérEM, pénzEM, alanyi tulajdonOM, átveszEM, elteszEM, enyÉM. Birtokos -M szEMélyhez sIMuló.

CsalOK, ellopOK elveszEK, zsebrevágOK pénzt – határozatlan. Életmód, bárhonnan lopOK. CselEKvés. CsalOM, ellopOM elveszEM, zsebrevágOM – határozott. Mit? A tulajdonát… érezni a károsult lény árnyékát.

 

A birtokos rag, -M használata megfontolandó. Csak a cselekvés részleteinek szEMélyre szóló leírásánál.

Például: Van egy tervEM, elképzelésEM, azt kidolgozOM. Ez is cselEKvés, ezen dolgozOK, de erőteljes szEMélyi vonatkozású – sajátOM. Lehet épp egy rEMénykeltő szerzEMényEMet kottázOM le.

 

A fenti példák csak egyes szám első személyre vonatkozóak.

Ti – ha jösztÖK, lesztEK, ha hoztOK, esztEK, az lesz a tietEK, amit megesztEK. Az övÉK is, mindannyiUKé.

 

Érdekes jelenség e fentiek átrakva régies dallamos jövő időre, félmúltra, azaz folyamatos jelen időre, amelyet Kazinczy ugyancsak kigyomlált a magyar nyelvből.

 

Félmúlt: evék, evél, eve, evénk, evétek, evének (cselekvés),

evém, evéd, evé, evénk, evétek, evék (mindenki a sajátját).

Jövő idő: eendek, eendsz, eendel, eend, eendünk, eendetek, eendenek (cselekvés), kiesik a v vagy j: evénd, ejénd.

eendem, eended, eendi, eendjük, eenditek, eendik (sajátjukatt)

 

Ismétlésként:

eszek – cselekvés, tárgyilag határozatlan

eszem – ételem, határozott cél

teszek – cselekvés, tárgyilag határozatlan

teszem – dolgom, határozott cél

veszek – valamit,  cselekvés, tárgyilag határozatlan

veszem – kabátom, meghatározott tulajdonom

merek – vizet, bármit, cselekvés, tárgyilag határozatlan

merem – levesem, határozott cél

szedek – valamit,  cselekvés, tárgyilag határozatlan

szedem – az almát, szilvát, határozott cél

látok – valamit, nem vagyok vak, tárgyilag határozatlan

látom – a lovat, az eget, határozott

futok – csak úgy cselekvésként

futom – a pályám, határozott cél

Ha jól odafigyelünk, érződik, hogy a most elfogadott akadémiai irányzat bénán hangzik. 

Ezért nem kell mélyre szívni minden akadémiai nyelvi változtatást. Néha csak azért hoznak valamilyen döntést, hogy tevékenység látszatát keltsék.

 

A magyar nyelv Rubik kockaszerűen össze- és átforgatható elemekből áll. Vagy kirakós játékhoz hasonló, ahol a kockákra írt gyökök és hangcsoportok ide és oda helyezésével lehet különböző szavakat alkotni.

Mint ÉLŐ anya-nyelv, kedves „szógyermekeivel” valóban játékos, játszható, színes, élvezetes nyelv. Azonban ezen túlmenően a legkomolyabb nyelv mindenekfelett, amely teljesen más rendszerrel, szerkezeti felépítéssel bír, mint a belőle kivált élettelen, száraz lárvaszavakból felépülő, rendszertelen szerkezetű, hanghiányos utódnyelvek, amelyek csak ragokkal, képzőkkel mozgathatók, terelhetők be egy valamilyen rendszerű nyelvi karámba.

Így ennek a játékos anya-nyelvnek, nyelvanyának, a teremtés ősnyelvének a szóelemző nyelvtana semmiképp nem hasonlítható össze az utódnyelvek élettelen lárvaszavait rendszerbe szedő, gatyába rázó, házfőnök nagyasszony-szerűen parancsolgató, rigolyás, száraz tudományos grammatikával.

A teremtés nyelve, a magyar nyelv és utódnyelvei közt óriási szakadék tátong. Mint a fehér és a belőle kiváló többi szín közt. Mint a kifejlődésmese ösztönállat majmai és az értelmes ember közt.

Fontos tudni, hogy a mai tudományos nyelvészet a fogyatékkal élő utódnyelvekre szabott, elemző rendszerű túlhangolt, túlszervezett grammatika, amely a középkor terméke, főleg a kopogóan száraz latin valamint a raccsoló, pattogó német nyelvekre épült. Célja: oly bonyolultként bemutatni, oly magaslatokra helyezni e nyelveket, amelyhez a többi soha föl nem ér. A nyelvész szakmát szintén, nehogy valakinek eszébe jusson kétségbe vonni dogmatikus szabályaik sérthetetlenségét.

Minden utódnyelv az ősnyelvből megörökölt gyökökből, hangcsoportokból áll. Az utódnyelvek nem birtokolnak minden – ember által kiejthető – hangot, így mindannyi hanghiányos, fogyatékos nyelv. Ezeknek – az élő nyelvtől leválva – attól teljesen különböző kiejtési módozataik, sajátos hangzástörvényeik, hangtani szabályaik alakultak ki.

 

Amilyen mértékű segítség a járási fogyatékkal élőnek, helyből elmozduláshoz, közlekedéshez a járóKERET, kerekesszék, olyan keret, ráma e nyelveknek a gRAMMAtika. Az utódnyelvek nem nélkülözhetik a grammatikát, amely egy keretbe rendező, szabályokkal irányító, hasznos és szükséges gyakorlati vezető, útmutató ráma, járókeret azon nyelvek használatához. Kell azoknak a grammatika, hogy keretet adjon, osztályozzon, szabályokat állítson fel, mert különben zavar lenne, nem tudnák, minek hol a helye. Mondhatnánk: A gRAMMATIKa a ti RÁMÁTOK, nyelvi járókeretetek.

A teremtés élő, szószülő, gördülékeny, és gyökök, hangcsoportok füzéreiből saját szavai szerkezetét kialakító, önműködően rendszerbe szervező, önvezérlő nyelvének nincs szüksége járókeretre, kerekesszékre, grammatikára. Az utódnyelveknél alkalmazottra egészében semmiképp. Teljességgel fölösleges, haszontalan a magyar nyelv latin-germán grammatika szerinti elemzésével foglalkozás. Olyan, mintha gondosan megmosnánk a banánhéjat, hogy utána a szemétbe vethessük.

Ismétlem: a magyar nyelvben nincsenek kifejezetten képzőnek, jelnek, ragnak nevezhető elemezendő toldalékok. A magyar nyelvben ezek szerepét olyan hangok, ősgyökök, gyökszavak töltik be, amelyek szavak százaiban szóalkotó elemek akár a szavak elején, közepén vagy végén. A névelők, névutók, jelek szintén hangok, ősgyökök, gyökszavak.

 

Gyökelemző nyelvtanra van szükség!

Némelyek már a középkor végén rájöttek, hogy a magyar nyelv különbözik az összes többitől. Egy idézet Kratzer János Ágostontól: „…deák és német nyelven írt német grammatikákhoz follyamodtanak, mellyekből melly nehezen nékiek tsak kevefet is tanulniok…” Új német Grammatika… 1787. Elöl-járó befzéd

Egy további idézet Fancsaly Éva: A magyar nyelv rokonsága című tanulmányából: „Már a középkorban is feltűnt, hogy a magyar nyelv más, mint az Európában körülötte lévő nyelvek. A középkori héber-magyar nyelvhasonlítás korában még szinte csak a „szóra”, a szavaknak a „betűkre kivetülő” hasonlóságára épült a rokonítás. De már a 16. századi külföldi nyelvhasonlításokban megjelenik a nyelvi szerkezet hasonlósága. Az európai indoeurópai nyelvek szinte „egyformák”, de legalábbis nagyon hasonlítanak egymáshoz a szerkezet (struktúra) szintjén. Kizárólag a főnévi struktúrát véve alapul, minden európai nyelvben egységesen prepozíció + főnév vagy prepozíció + főnév + főnévi eset felépítésű struktúra található. Ezzel szemben egy szokatlan, ettől elütő nyelv van Európában, a magyar, mely nem alkalmaz prepozíciókat, hanem azokat a főnév után helyezi. Ezt először Sylvester János ismeri fel, s írja meg nyelvtanában (mely sajnálatos módon elkallódott) – kiemelve, hogy a magyar nem az európai nyelvek (görög, latin, német) struktúrájának meghatározó jegyeit viseli magán, hanem teljességgel más típusú…” Kiem. K.S.

A magyar nyelv teljesen más rendszerű nyelvtant igényel, olyant, amely figyelembe veszi sajátos szerkezeti felépítését. Rendkívül érdekelne a Sylvester János által írt, de sajnálatos módon elkallódott nyelvtan. Meglátta-e ő a gyökeresen más nyelvszerkezeti vázfelépítést? Mert a magyar nyelv tényleg teljesen más!

Indokolt esetben visszaállítandó volna az „ahogy hallik, úgy íratik” írásrend, hogy a nyelv teljes természetessége hangsúlyt nyerjen, érvényre jusson.

A magyar nyelvnek a szerkezeti felépítési rendszerét gyöknyelvtani elemzés teszi érthetővé. Annak nyelvszerkezeti eszközrendszere segítségével tárhatók fel alkotó elemei. Csak azzal tanulmányozható, nem latin-német grammatika túlbonyolított, nem hozzáillő módszereivel!

A magyar nyelv a hangok, ősgyökök, gyökszavak, kötött mássalhangzó-párosok, hangcsoportok, mint értelemhordozó elemek összességét felölelő, azokból füzérszerűen összefonódó szerkezeti vázra épülő nyelv. Nyelvtana, nyelvszerkezeti elemzése csak ezekből kiindulva épülhet, ezek figyelembevételével alakítható ki. Ám ez a távolabbi jövő – a finnugor korszak lezárása, holtvágányainak felszedése utáni évek – feladata.

 

Tájnyelveknek is vannak nyelvtani szabályai

Egyetlen magyar nyelv van több ezernyi szóváltozattal! Nem az – úgymond – városi „helyes” nyelv egyedüli elfogadható.

Nem a Kazinczy által megújított nyelv az igazi magyar nyelv!

Beletartozik minden magyar nyelvi változat, a tájnyelvek összessége, mivel mindannyi magyarul gondolkodó emberi elme által megfogalmazott gondolatok szavakban kifejezett szókincsének részei.

Nem érted a tájnyelvi szavakat? Tanuld meg, ha érdekel a magyar nyelv!
Megéri, én is azt teszem.  Nem kiröhögni kell gőgös, nagyképűen, modortalanul, hanem megtanulni!

Ugyan, mondja már meg valaki: miért, és kik előtt szégyenkezzen a tájszólásban beszélő vidéki magyar? Hiszen nyelve sokkal gazdagabb, színesebb, ízesebb, mint a szárazra aszott, liberális aszfaltparaszt fattyak által megerőszakolt, torzszülött szavakat szülő városi nyelv, különösen hígnyelvi, lőrenyelvi ága.

Legyünk tisztában – a tájnyelv az anyja az irodalmi nyelvnek!
A tájnyelv nem alárendelt nyelv! Iskolai tantárgyként illenék tanítani minden tájnyelvet maga területén, bármely eldugott, félreeső helyén a magyar nyelvterületnek!

A székely tájnyelvben az I, Ü hangoknak nincs szóközi hosszú változata, kivéve az egy szótagúakat: víz, híg, víg, sűl, és még néhány. A sajátosan ejtett névmásoknál hosszú változatban ejti: tűk, tűktököt, tűtököt. A mi helyett mondott mű, hosszú, de a münk, münköt már rövid. Ahová a nyelvtani szabály szerint hosszú szóközi í, ű kellene, ott meghosszabbítja az azt követő mássalhangzót: HŰTŐ helyett: HÜTTŐ, a TANÍTÓ helyett: TANITTÓ vagy PIRÍTÓ helyett: PIRITTÓ, és így a többit is szabályos rendszerességgel. Sajátos kifejezések.
Nem az akadémia szabja meg, hogyan beszéljünk.

Székelyeknél nem ütöttek, csak üttek.
Ha megverődtek, vereséget szenvedtek: – Ők es üttek münköt, s münköt es ők.
Ha nyomatékolva siettet, megcifrázza: Siess, me ebbe a hejdötös hejtös hejbe itt az ótóbusz.

Udvarhely környékén a megVALósított, bevégzett munkát tájnyelvi sajátossággal, kiemelten jelzik a szóvégen:
Le van kaszálVAL a fű. Fel van takarVAL a széna. El van végezVEL a munka. Meg van kapálVAL a pityóka.

Disznyóvágásnál: Fel van tőtVEL a kolbász, meg van főVEL a leves, meg van sülVEL a hús. Meg van éVEL az étel. Vagyis végeztünk, ettünk, mehetünk.

A szóvégi -val, -vel a megVALósított cselekmény.

Minden tájnak sajátos kiejtésmódja van, nem kiröhögni kell, hanem megérteni!

 

Különbség – külömbség

Ideje lenne komolyan elemezni, miben eltérő értelműek a KÜLÖNBSÉG és KÜLÖMBSÉG szavak? A két szó egymástól eltérő értelmet tartalmaz. Mindkettő a K.L – L.K gyökkel indul: KüL – LaK. E gyök a KÜLsőről, de a benne LAKó értékről is sejtet. E KÜL-ön, KÜLsőn van a B, tagolva: KÜL-ÖN-B. A B oly valami, ami KÜLÖN áll minden mástól.

Mi a B? A B hang, a nagyságok és picinységek kezdőhangja: Bölény – Borjú, Behemót – Baba.

De a Boldog, Bolond, Bátor, Botor, Bő, Bír, Birtok és más jellemzők kezdője is. A B hang valamilyen kiemelkedően nagy horderejű jellemző. Ezekben képviselhet KÜLÖN fokozott értéket az, aki, ami KÜLÖNB.

A szó tovább bővülve: KÜLÖNB-SÉG, az adottságok BőSÉGe vagy azok hiánya. A kettő közti szint KÜLÖNíti el értékben, minősít KÜLÖNB-ÖZŐként valakit, valamit. A Z hangos ÖZŐ hangcsoport fokOZOttság értelmű, de az IZÉ, mindent helyettesítő értelme is kicseng, ami nem olyan, mint a töBBi. Egyébként az IZÉhez hasonló összegzők az AZÉrt, AZOkért, EZÉrt, EZEkért mutató névmások is. De az ÍZEk váltOZAtossága is.

 

KÜLÖNB – minőségileg külÖNBÖzik, ÖNBŐ jellegével a másiktól. Nem ugyanaz, némileg hasonlíthat, de alapvető jellemzői okán elKÜLÖNíthető érték. A legszebb nő is külÖNBÖzik a többitől. KÜLsőleg mindenképp, de ha nincs ÖNBEcs, semmit sem ér. Ha azt mondom: ez a lány szép, ellENBEn az a másik szebb, külÖNB, már érthetőbb.

A másik KÜLÖNB-ÖZŐ AZÉrt is, mert esetleg külÖNC, és sok IZÉ kölÖNCE van.

A KÜLÖNB lehet KÜLÖNC, de a KÜLÖMB nem lehet KÜLÖMC.

A KÜLÖN – NÉKÜL átforgatás: egyik NÉKÜLöz, NÉLKÜLöz oly elemeket, amelyeket a KÜLÖNB Birtokol. A székelység ősi rendiségében a legnagyobb tisztség a RABONBÁN, rabONBÁn volt. A rabONBÁn külÖNBÖzött mindenkitől képzésben, képességekben.

 

KÜLÖMB – az adottságaik belső tartalOMBAn mások, külÖMBÖzők. MiBen? ValaMiBen, ami bennük többlet.

Az MB hangcsoport ÖMBÖ – összegző, tÖMBÖsítő értelmű. A bIMBÓban egyetlen tÖMBben van a jövő. A virág, a megtermékenyítés lehetősége, a leendő mag, az új növény ígérete.

A bOMBA is egyféle „bIMBÓ”, tartalmazza a rOMBOláshoz szükséges pusztító erő összességét, a halál ígéretét stb. Az atOMBOmba, atombOMBA kétszer tartalmazza az MB hangcsoportot. Ez nem véletlen, a nyelvben soha nincs véletlen.
Az ősi jelrendszerben, a kétszer rajzolt ábra jelenthetett irdatlan mennyiséget.

Egy ősi barlangrajzon az Özönvizet két hallal érzékeltették.

A töBB, nagyoBB, nem számszerinti.

A szOMBAtnapon válik nyilvánvalóvá a hét munkájának eredménye. Ezen a napon összegezte, szÁMBA vette, tÖMBÖsítette a föld embere az elmúlt napok megvalósításait.

Az irOMBA tyúkon sok kendermagszerű pötty van. De miért nem mondják: irONBA, hiszen, mintha IRÓNnal volna írva? Talán azért, mivel erőteljesebb jellemző a: ’tartalOMBAn sok’.

Az MB páros, mint M.B – B.M alvógyök: MiB – BoM, a MIBenlét,  BOMlás.

MegBÁMulni azt szokták, aMIBen érdekes, értékes tartalmat fedeznek fel, ami KÜLÖMB, mint más. A szépség is érték.

A loMBikban érdekes kísérleteket BÁMulhatunk meg.

Az autók, egyik a másiknál külÖMBEk lehetnek a bennük rejlő tartalOMBAn.

Két autó szEMBEállításakor: egyik szép, a másik viszont belső elEMBEn jobb. Jobb a motor, s így külÖMB.

Az EMBErek belbecsben is külÖMBÖznek egymástól.

 

KÜLÖNBSÉG, KÜLÖMBSÉG összemosását egyetlen okból elfogadhatónak vélem: sokakkal nehéz volna megértetni: hová, mikor, melyik használandó. Ezért egyszerűsítették, csak egyik változatot használva.

Ehhez hasonlóan eléggé nehéz a különbségtétel a fent említett ikes, nem ikes igék használatánál.